Alexában most tudatosult az, hogy talán tényleg nem is az ő világukban vannak. Azonnal Szonja felé akart rohanni, de az erős szorítás megakadályozta.
-Engedj el!! ENGEDJ EL, TE ROHADÉK! - üvöltötte teli torokból, mire megint csak nevettek?
-Te Marcus, nem altatózzuk be őt is? - kérdezte Zack az öccsétől. Választ nem is adott, hanem egyből egy tűt nyomott a nyakába, amin keresztül a vénájába engedte az altatót.
Alexa felordított, majd eltűnt a szeme elől a fény.
Kinyitottam a szemem, és a fény vakítóan hatott. Egy szakállas férfi kezeiben feküdtem, aki lenézett rám. Én gyorsan alvást tettettem. Hallottam, ahogy a két férfi beszélget egymással.
-...Nem hiszem. Szerintem elsőnek cellákba kerülnek, majd a király dönt sorsukról. Meghalnak, vagy visszakerülnek az életbe, azt már nem tudom. - mondta Zack
-Nyolc ezer pento. Rengeteg pénz. Talán még a királynál is gazdagabbak leszünk.
-Marcus?! Egyáltalán figyelsz te rám? - vonta kérdőre testvérét.
-Bocsi, csak elkalandoztam. Hé, ez itt ébredezik. - nézett le a kezében tartott lányra.
Erre a szóra az én szemeim is felpattantak.
-Nem baj, már úgyis mindjárt ott vagyunk.
Leakartam ugrani, de a combomba hirtelen éles fájdalom nyilallt és felszisszentem.
-Mi van kicsikém fáj? - vigyorgott rám Zack, mire csak elfordítottam a fejem és akkor megláttam a várost, és a közepén a hatalmas erődítményt.
-Hol vagyunk? - kérdezte halkan Alexa
-Melodes városában, kislány. - válaszolt neki Marcus.
-Ezzel sokat mondtál. - mérgelődött magában.
Ahogy mentünk végig az utcákon és utakon mindenki megbámult minket. Egy jó tíz perc séta után egy hatalmas kapuhoz értünk.
-A két lányt hoztuk el. - váltott komolyabb szóra Zack, mikor az őrökhöz értünk. Az egyik odalépett hozzám, és megvizsgálta a pulzusom, és bólintott, majd ugyanezt megtette Alexával is, majd egyet füttyentve azt mondta, hogy "igen szép fogás".
-De még mennyire. - válaszoltak egyszerre a testvérek, majd bementek a kapun egyenesen a királyi teremben, ahol már várták őket.
A király körülbelül huszonöt huszonhat éves lehetett, körülötte sok sok őrrel és szolgálóval.
-Tudok állni! Nehogy már megterheljem a gyenge karjaidat. - ripakodott rá Marcusra Alexa, akit azonnal elengedett, így a lány a földre esett. -Köszönöm..barom. - tápászkodott fel, majd Szonjához sietett.
-Engedje el! - utasította Zacket, aki lábra állított. Alexára támaszkodva néztem rá a királyra, aki szórakozottan bámulta Alexát.
-Végre elmondaná, hogy mit akar velünk? - kérdeztem.
-Hát persze. - húzta széles mosolyra a száját a király. - Megöletlek titeket.
-Mire jó ez? - vágott a szavába Alexa.
-Látom még nem tudtok erről, de jobb is ez így. - állt fel az uralkodó, és felénk sétált. Mindkettőnket végig mért. A testvérpárnak odaadta a jutalmat, és távozásra utasította őket.
-Szóval mi is a nevetek?
-Miért kéne elmondanunk, ha úgyis meghalunk? - nevetett fel Alexa.
-Mert lehet, hogy nem halsz meg.
-Nem inkább többes szám? - kérdezett vissza a királytól.
-Majd meglátjuk. - mosolyodott el ismét a király. - De visszatérve, mi a nevetek?
-Elsősorban mi a te neved? - kérdeztem.
-Henrik vagyok, de most már mindenképp ti következtek.
-Segíts a barátnőmön, és elmondom a nevünket. - ajánlotta fel Alexa.
-Segítek, csak mond már végre. - közben intett két szolgának, hogy vigyenek el engem az ápoló szobába.
Az egyik ápoló azt mondta, hogy műteni kell, így megint el fognak altatni.
-A nevem Alexa. - mondta barátnőm, és aggodalmasan utánam nézett, amikor kivittek.
Henrik, Alexa és három őr maradt a helységben.
-A barátnőm meg Szonja.
-Nagyon örvendek Alexa. - mosolyodott el Henrik.
-Én is. - mondta gúnyos mosollyal kísérve Alexa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése