2. fejezet

Fejfájással és emlék foszlányokkal ébredtem. Auu.., tényleg nagyon fáj. Láttam, hogy Alexa már nincs melettem, így gyorsan felültem, amit egyből meg is bántam, mert erős szédülés fogott el. Miután körbenéztem a lakásban a telefonomat kerestem, hogy felhívhassam.
-Szia! Merre vagy? Miért nem ébresztettél? - kezdtem azonnal faggatni, mikor felvette a mobilt.
-Jóreggelt neked is. - válaszolt rekedt hangon. - A kórházból jövök, otthon mesélek. - köszönés nélkül tette le a telefont, amit csodáltam, mert nem szokása. Beletúrtam a hajamba és nagyot nyújtózkodtam.
Elmentem a mosdóba, és amikor belenéztem a tükörbe piros szemeimet és lefolyt sminkemet láttam. Beálltam a zuhany alá, és jól eső, meleg cseppek hullottak a testemre. Ismét előtörtek az emlékek tegnap éjszakáról, és könnyeim újra folyni kezdtek. Hirtelen csöngettek, elzártam a csapot, magam köré egy törülközőt tekertem, és futottam ajtót nyitni. Szememet megtöröltem, de így sem tudtam fékezni a sírást. Alexa állt az ajtóban, ő is vörös szemekkel. Bejött a lakásba, a táskáját levágta a sarokba, ő pedig lehuppant a kanapéra. Egyből mellé telepedtem. Rádőlt a vállamra, és némán nézte a falat. 5 perc után szólalt meg először.
-Voltam az orvosnál, mindent elmondtak. - bámult homályos szemekkel előre.
-Mesélj.
-Késő este volt.. Be akart fordulni egy egyirányú utcába, de... teljes gázzal szembe jött vele egy autó...frontális baleset volt.. nem lehetett megmenteni. - nézett rám könnye szemmel.
-Figyelj.. - nem tudtam mit mondjak, és a hangom is elcsuklott. Torkomat az elfojtott könnyek marták.
-Inkább pihenjünk most. - csukta be a szemét Alexa, és egy könny folyt végig az arcán.
Nagy kopogásra lettek figyelmesek. Én álltam fel, hogy megnézzem ki áll az ajtó túl oldalán, amint felálltam Alexa végignyúlt az ágyon, és csibész mosollyal rám nézett.
Kinyitottam az bejárati ajtónkat, és Márk, Martin öccse állt velem szemben. Köszönés nélkül megölelt, amit meglepetten fogadtam. Amint beinvitáltam leült Alexa lábához, és fátyolos szemmel rámosolygott a fekvő lányra. Én leültem a szemben lévő kanapéra. Egy pillanatra Martint láttam Márk helyett, és mindent rendben éreztem, de egy másodperc alatt elfoszlott minden. Márk kiköpött bátyja. Ugyanaz a világosbarna haj, sportos testalkat és ragyogó barna szem.
-Ugye tudjátok, hogy a szüleink hisznek az ilyen mitikus dolgokban. - Alexával bólintottunk egyet. - Most azt találták ki, hogy szellemidézésre menjünk. Azért jöttem ide hozzátok, mert minden személy kell, aki sokat jelentett Martinnak. Szóval szeretnélek titeket meghívni erre a kis rituáléra, ha el akartok jönni.
-Természetesen elmegyünk veletek. - néztem rá. Láttam, hogy Márk szemei felcsillantak és egyből kedélyesebb hangulatba került. Alexa is kissé felderült, hogy tisztességesen elköszönhet. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen szituáció mit rejt, hogyan is zajlik le és a legfontosabb, hogy mi lesz utána.
-Hát akkor induljunk! - buzdított minket Alexa. Még éppen hogy bezártam a lakásunk ajtaját, de Alexa már a kocsiból integetett felém. Tegnap óta nem láttam ilyen boldognak. Beszálltam én is az autóba, Márk pedig egyből a gázra taposott. Húsz percet utaztunk néma csendben. egy nagy erdő mellett suhantunk végig, majd befordultunk egy földútra, szemünk elé tárult egy kisebb viskó, és Márkék szülei. Kiszálltunk a kocsiból, a ház elég ijesztő volt, ahogy az erdő is. Ahogy körbe néztem végig futott a hideg a hátamon, és a karomon az égnek állt a szőr.
-Sziasztok, drágáim. - köszönt nekünk halál sápadt arccal Amália, Martin édesanyja, amint közel értünk hozzájuk. Alexa odalépett hozzá, és átölelte. Láttam, hogy az anyjuk arcán könnyek gurulnak végig. Henrik, az apjuk végig simította a vállam, és biztatóan rám mosolygott, de láttam rajta, hogy legbelül darabokban van. Alexa mellé sétáltam, akin láttam, hogy könnyeit visszaszorítva ajkába harap.
-Gyertek erre! - intett a fejével Amália, és a kunyhó ajtaja felé indult. Amikor beléptünk egyetlen helység volt az egész épület. Egy öreg asszony üldögélt egymagában egy párnán. Ősz haja furcsán dús volt. Szakadt ruhák voltak rajta, és az egyik szeme üvegből volt. Aszott bőre lógott rajta. Félelmetes külseje ellenére pajkosan mosolygott ránk. Körülötte égő gyertyák sora világította be a félhomályban lévő termet. Előtte egy fehér lepel domborult. Sejtettem mi lehet alatta, úgy láttam, hogy a többiek is. Torkomban egy óriási gombóc jelent meg. Körbe párnák szolgáltak ülőhelyként.
-Foglaljatok helyet kedveseim! - mutatott körbe meleg mosollyal. Valahogy egy ilyen szituációban is nyugalommal töltött el a hölgy hangja. Amália mély sírásba kezdett, de minden erejével próbálta azt visszafojtani. Henrik szorosan fogta a kezét. Mélybarna szemei megteltek szomorúsággal. Én megkerestem a magam helyét, és törökülésben helyet foglaltam, így tett körülöttem mindenki.
Féloldalról Alexára pillantottam, aki az idős hölgyet nézte pislogás nélkül. A rituálé elkezdődött...
Hirtelen sötét lett, az összes gyertya lángja elaludt. Az öreg asszony becsukta szemeit és egy számunkra érthetetlen nyelven kezdett pusmogni.

-Eleni síla lumenn' omentielvo
 Gîl síla na lû govaded

 Gyere elő!

A nőnek fent akadt a szeme, hirtelen összerándult, és remegni kezdett. Mindnyájunk félve tekintett rá. Remegő kezekkel fogtuk meg egymás kezét, követve az idős hölgy utasítását.
A szobában rettentő hideg lett, a mécsesek leborultak, és az asszony elterült a földön, és nem mozdult. Hamarosan egy óriási fénycsóva tört elő Martin mellkasából, és elvakított minket. Nem láttam semmit. Egyszeriben egy alak tűnt fel a a nagy fehérségben, elkezdtem rohanni az alak után, akit nem sokára felismertem. Alexa volt az. Amint utolértem megböktem hátát, mire egyből rám nézett. Tekintete tele volt kíváncsisággal. Egy újabb alak tűnt fel nekünk. Mindketten tudtuk, hogy ki az....